Király Amanda amatőrcsillagász oldala

A kényelmes, dolomit sziklaszirt Kelet felé nézett, lába előtt tágas mezők, szőlősök terültek el, messzebb egy alig ötszáz fős falucska merült a leülepedett ködbe. Az ég tiszta volt, de szürke, fagyos szellő lengedezett. Hajnalodott.

Az amatőrcsillagász a sziklaszirt tetején üldögélt, a mélybe lógatta lábait. Nem mozdult, lassan szedte a levegőt, néhány fuvallatnál megborzongott, majd ugyanúgy ült tovább.

Szinte észrevétlenül ment át a sziklaszirtről eléjük táruló táj egérszürke háttere, megannyi méregdrága sminkkészlet fantázianevű színeibe, mintha a felkelő Nap, szombat délelőtt kiöltözött volna az egész hetet serényen végigdolgozó, még alvó barátjának, a Földnek, hogy felébressze. A csendet megtörte néhány kismadár csivittelő párbeszéde, az, és csak az.

Megjelent ekkor a Napkorong, és a fehér sziklafal tetejéről visszaverősött a fénye, majd a fény egyenletesnek látszó mozgással lejjebbvánrolt, mígnem az egész sziklafalat, a rétet, a szőlőst, és a falvacskát is beobította a langyos fotonzuhany. A köd elkezdett fölszállni, és egy tiszta foltocskában megcsillant a faluba vezető, kátyús úton egy ezüst színű, karcsú autó.

Az amatőrcsillagász először csak meglátta a Napot, majd egész arcán, testén, a lábain érezte az életadó sárga csillag alig-alig érzékelhető melegét. Mikor az egész napkorong látszott, akkor kellett volna a nyakában lógó fényképezőgépet elkattintania, annak alapos reményében, hogy a hét képe lesz hamarost.

De nem tette. Olyat csinált most, ami napfelkeltét néző amatőrcsillagásztól hallatlan: Becsukta a szemét. A fény még alig hatolt át a szemhélyán, és az egészen sötét bordó vakságban hallgatta a természet zenéjét: A lombok sustorását, ahogy vad szökken, s patája alatt reccsen az ág, a saját lélegzetét. Méh röppent fel, majd szállt az amatőrcsillagász narancssárga melegítős hátára, nektárkeresés gyanánt.

Hova lennénk nélküled, Nap? - gondolta az amatőrcsillagász - Majd’ minden élőnek Te adsz energiát, meleget, fényt, Te tartod pályáján a Földet, a rajta lévő élet legelső alapja vagy. S mégis csak egy polgár a csillagok sorában… és mi milyen kevesen vagyunk, akik szeretik a Napot, és sok más csillagot! … …  Akármennyire is szerette volna, nem jutott eszébe semmi világmegváltó gondolat.

Az amatőrcsillagász most kinyitotta szemét, és meghagyta a ma reggel szépségét csak a természetnek. Feltápászkodott, és odébbállt.

3 Responses to “Hajnal”

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.