Hogy miért?

Azért, mert (bár ezt a hetet tökéletesnek terveztem), kiderült, jövő héten kettő helyett három zh-t írunk majd. És ezekből ráadásul kettő is igen nagy kihívás. Bolygótudományi Nap ide, Holdészlelők találkozója oda, nekem jó dogát kell írnom.

És ebben csak az ad elmélázásra okot, hogy fél éve még a tanulnivalóval mit se törődve ültem volna a Bolygótudományi Napon, és jól éreztem volna magam. Lám-lám, megkomolyodik az ember idővel.

Azért egy beszámolót írok majd, kevésbé tanulós időkben. Most búcsúzom. Ez a nap is elég hosszú lesz.

Kénytelen leszek olyan kutatási témát választani, ami csillagásznak való. Csakhogy akkor ugrott Houston. Ugrott az élmény, a tudás, a tapasztalat, a pénz, a rosszakaró rokonok fancsali képe.

Nehogy azt higgyétek, hogy akár csak egy pillanatig is elkeseredem! Neeeeeeem, én nem vagyok az a fajta. Ki fogok találni valamit. Nézelődni fogok jó kutatási téma ügyén. Kérdezősködni. És nem kicsit, nagyon! Már ma érdeklődni fogok, utána fogok nézni, meg fogom kérdezni, stb-stb. Meg kell mutatnom a világnak! Tudós leszek, hú, most nagyon bepipultam!

Mostantól a téma megtalálásáig arról fogok írni, hogy állok témakeresés ügyén.

És meg kell hogy mondjam, elég nehezen jutottam dűlőre a dologgal. Először is, a könyv nem hogy nem volt valami érdekes, de olyan állatira unalmas volt, hogy olvastam volna inkább telefonkönyvet. Persze nem a könyv olvashatóságából állapítom meg egy elmélet igazát, hanem egyéb tényezők alapján.

Csakhogy nem nagyon győződtem meg. Hiába a tuti ötlet, se grafikonok, se táblázatok, se képletek, számítások, se egyéb bizonyítékok nem díszítették a könyvet. Csak a mese volt. Habár az előszóban le volt írva, hogy ne várjunk semmi tudományos színvonalút, mert ez a könyv csak a szórakozást szolgálja, részemről szórakozásként szolgált a legkevésbé.

Ennek ellenére nem cáfolom, hogy a Föld élőlény lenne. Akár még az is lehet, hogy az. Viszont a másik tábor szerint sem teszem le a voksom, az egész biztos. Addig legalábbis nem, amíg valamelyik tábor mellett nem szólnak tudományos tények. Lehet hogy szólnak, de nem böngészem annyira az EISZ-t, hogy ezekre rátaláljak.

• március 16, kedd: Holdkőzetek és meteoritek spec. koll.: abban sosem kell csalódni! Fantasztikus kurzus, és az összes kedves ELTE-snek csak ajánlani tudom.

• március 19, péntek: ELTE bolygótudományi nap

  Bővebb információ: http://www.mant.hu/dokumentumok/elte_bolygotudomanyi_nap_2010_program.pdf

• március 20, szombat: Holdészlelők találkozója a Polarisban

  Bővebb információ: http://polaris.mcse.hu/polaris-hirek/2010-02-28-holodeszlelok-a-polarisban_2.html

• és mind eközben: növekvő Hold, akkor a legkönnyebb észlelni. (ebbe az időjárás még beleszólhat)

A fölül látható kőzetminta az Apollo 17 szerzeménye. 40-80mikrométer méretű szemcsék alkotják, és ilmenitből (FeOTiO2) vannak. A narancssárgák gyorsabban hültek le, a feketék lassabban.

Kicsi utánajárással meg véltem pillantani, hogy ez az ún. narancs-talaj pontosan hol is található a Holdon.

A kedves amatőrcsillagász-kollégák körében ugyanis, egyre inkább terjed a Hold lefotózása, majd Photoshoppal a színeinek a felerősítése. Ezen a képen jól látszódik az Apollo 17 leszállási helye, a Mare Serenitatis és a Mare Tranquillitatis közötti “tengerszoros” északnyugati partján, a Littrow-kráter környékén (ami kicsi és nem látszik). Konyhanyelven szólva meg a hóember nyakánál jobb oldalt. Láthatjátok, hogy ott egy jókora narancssárga paca van. Na, onnan való a kőzetminta.

Ez a teljes holdas fénykép pedig már kapásból egy igen jó kartográfiai ábrázolásforma, gyönyörűen látszik rajta, hogy hol is van felszínen a narancs-talaj. Északi féltekén főleg, mare és felvidéki területen egyaránt. Azonban néhány jelentős kráter környékén, mint amilyen pl. a Tycho vagy a Kopernicus is, nem látni narancssárgát. Arra merek következtetni, (bár én még csak másod éves földtudomány-hallgató vagyok), hogy ott van az, csak nem a felszínen, mert a becapódás által kidobott anyag eltakarja. Ebből az következik, hogy a narancs talaj előbb lett ott, mint a kráter. Persze mindez korábban történt, mint ahogy az első halak megjelentek a Földön.

Ez az APOD kép szerintem maga a megtestesült giccs. Pedig ezt APOD-képekre nem nagyon szokták mondani. Viszont igen informatív lehet.

A gondolatok és az ötletek dörömbölnek a koponyámon, ki akarnak jönni. Ki is fognak, csakhogy nem szúrom ki a szemüket egy-két blogbejegyzéssel. Majd valami nagyobb léptékűbe kezdek. (De azért írok majd!)

Az ELTE Lágymányosi Campusának déli épületében száguldtam végig a folyosón, ugyanis késésben voltam Marskutatásról (mifelénk ilyen kurzusok vannak). Beviharoztam az ajtón… azaz beviharoztam volna, ha az előadó (akiről később kiderült, hogy Bérczi Szaniszlónak hívják) nem termett volna előttem, és nem szegezte volna nekem ezt a kérdést, hogy:
- “Maga akar jövő nyáron NASA nyári gyakorlatra menni?”

Elmémben azonnal lefagyott a Windows. Vajon túl nagy bunkóság lenne rávágni, hogy “Naná!”? Így hát inkább egy helyet kerestem magamnak.

Ott tudtam meg, hogy csupán egy igen frankó pályázat és egy angolul tudás kell hozzá, (meg 50 kredit) és akár össze is jöhet. Houstonban, NASA-nál, 10 hétig szakmai gyakorlat. Egy földtudományról jött csillagász szakirányosnak ez ekvivalens a Paradicsommal. Másnap meg is néztem a neten, hogy mennyibe is kerül egy repülőjegy Houstonba. 280000HUF összeg láttán azonban azonnal elment a kedvem az egésztől.

2009 legnagyobb önsajnálatára a legfőbb ok az volt, hogy már kinőttem azokból a pályázatokból, melyek középiskolásoknak készülnek, Dunát lehet velük rekeszteni, és ingyen Ágasvári tábort, távcsövet, és egyébb dolgokat lehet nyerni, Huntsville-ról már nem is beszélve.
De amíg az érettebb amatőrcsillagászoknak kiírt Fra Mauro-rajzolós verseny megnyerésének hogyanját fontolgattam, hogy pasztellkréta, vagy festék…
- “Maga akar jövő nyáron NASA nyári gyakorlatra menni?” - tette fel a kérdést Bérczi Szaniszló újra, planetológia órán. (mert hát hol máshol gondolkodnék a pasztellkrétán). S bár a kérdés ugyan az volt, meg véltem tudni pluszba, hogy a repülőjegyet is a NASA fizeti, arról már nem is beszélve, hogy úgy az egész nyári gyakorlatért, még nekem fizetnek magyar viszonylatban igen busás lóvét.

Nehogy azt higgyétek, hogy anyagias vagyok, ez nem így van. Én csóró vagyok, és igenis megcsillant a szemem. Íme, amikor a pénz hiány még tovább ösztönöz. Így hát úgy döntöttem, megvizsgálom a dolgot előnyök, és hátrányok szempontjából.

Mi lenne, ha úgy döntenék, akarok jövő nyáron NASA nyári gyakorlatra menni, és ráadásul mindent el is követek azért, hogy ez meg is történjen?

Egyetlen veszteni valóm az az, hogy a munka hevében a tanulmányi átlagom (melynek mélypontján már szerencsére túl vagyok), új zuhanni kezd, és meg se állok kirugatásig. Akkor aztán ott állok munka, diploma, és szakma nélkül.

De az is lehet, hogy a dolog csak serkentőleg hat a tanulmányaimra. Mert hát a NASA-s csaj mégse kaphat kettest! Hármast se, meg… hát, négyest azért kaphat, de csak akkor, ha kivételesen rossz napja van.

Ki tudja.

Amúgy meg: Ha a munkám kész, de nem nyerek vele, akkor is jó lehet még TDK gyanánt. Az is beleszámít az Msc-felvételibe, az is jó pont a CV-mben. Arról a tudásról és tapasztalatról és élményről már nem is beszélve, amit ezalatt összegyűjtök.

És ha sikerül eljutnom Houstonba? Hmmm…. Előszöris lefényképezkedek a Meteorral. Nyilván jó sok munkát adnának, és én egész biztosan ki is tennék magamért. Mindent beleadnék. Sajnos ezt nem tudom tovább részletezni, mert fogalmam sincs, mit kell majd csinálnom. Szabadidőmban Anyának telefonálnék, meg Apának is, meg néhány barátomnak, különösen Imre-fiamnak (aki nem a fiam:)). És minden nap írnék ide is. Szerintem ezzel a szabadidőmnek annyi is lesz.

Amennyiben Houstonban kötök ki.

Na? Belevágjak?

A közvélemény-kutatás ötletét Hetesi tanár úr hozta fel, és én tartottam is egyet azok körében, akik nem különösebben jártasak csillagászatban, és pechükre éppen arra jártak.

Nem is gondolnátok, mennyien vágták rá azonnal, hogy “én!”. Nos, ez engem igazán meglepett, és nekem még csak eszembe se jutott. Ez már csak azért is fura, mert általában engem szoktak egoistának tartani.

Nagyon sokan voltak továbbá, akik kitértek a válasz elől, különböző kreatív módokon.

Ismét csak széles halmaz szerint van fekete lyuk a Világegyetem középpontjában, ami egyértelműen arra utal, hogy a Galaxist gondolják annak, amennyiben tudják, mi az a galaxis. Valószínűleg egy dokumentumfilmben, vagy egyéb helyen hallhattak a Tejút közepi fekete lyukról, ugyanakkor az ámulaton kívül nem ásták bele magukat jobban a dologba.

Két főt találtam, akiknek az arcán valamiféle gondolkodás fogalmazódott meg, a többiek csak rávágtak valamit, és mentek tovább.

Két természettudományi szempontból helyes válasz érkezett, miszerint a jelenleg belátott Univerzumnak nincs közepe, és egy “semmi” választ is kaptam, de az alany nem fejtette ki bővebben mire is gondol.

Amit furcsállok, az az, hogy nem hallottam semmi vallásos, vagy ezoterikus dolgot.

Szereplők:

Teljesen különbözik. A film főszerepét Will Smith játsza, ellenben a könyv főhőse egy alacsony fehér nő.
A Will Smith által megjelenített személy maga is az ember és a robot közti egyre keskenyedő választóvonal egyik jó példája, hiszen a fél karját egy robotkar helyettesíti. Ő az a szereplő, aki az egész emberiséggel ellentétben nem bízik a robotika törvényeinek alárendelt robotokban.

Ellenben a könyv főszereplője egy alacsony, fehér nő, akinek az egész életútját figyelemmel kísérhetjük a történet folyamán. Ő ugyanis robot-pszichológus, aki figyelemmel kísérte a folyamatot, mely a robotok fejlődésével a robotok és az ember közötti határvonal elmosódásához vezetett. Ez a nő szerintem megjelenik a filmben is, marcona félrobot zsarunk oldalán, mint modell alkatú, idealizált, okos szupernő, amilyen nő csak a mozivásznon létezik.
A szintén központi helyen szereplő robotok tényleg olyanok, mint amilyennek Asimov is leírja őket: Humanoidok, emberi módon beszélnek, mozognak, arckifejezéseik is vannak, több típusban gyártják őket, mint az autókat, és szolga-mód engedelmeskednek az embereknek (hacsak nem kell bántaniuk valakit). Ellenben van olyan robot, amely nem engedelmeskedik a robotika törvényeinek…. Nos, ez ugyan olyan mindkét műben.

Cselekmény:

Na, hát a lehető legtávolabb állnak egymástól ebből a szempontból. A könyvben a robot-pszichológusunk meséli el életének robot-pszichológia szempontjából fontosabb lépéseit, kezdve a kiskorában látott első beszélő robottól addig, amíg egy személyről már nem tudták eldönteni, ember-e, vagy robot.

Ellenben a film egy rendőrségi nyomozásra épül: egy tudós egyszer csak a kutatóintézet előtti udvaron végezte, úgy a sokadik emeletről. Öngyilkosságnak látszik, de főhősünk szerint gyilkosság: Egy robot ölt. Ezt pedig oximoron arra nézve, hogy a robotika első törvénye így szól: “Robot nem árthat az embernek, és nem nézheti tétlenül, ha az embert veszély fenyegeti.” A robot nem tudja megszegni ezt a törvényt, mert különben elromlik.

Mondanivaló:

Mondanom sem kell, hogy a könyvben ez sokkal jobban előjön. A film látványa és csihi-puhija ugyanis könnyen elnyomja a lényeget. Hiába, Holly Wood. De amúgy ugyan az.

Akár a filmet, akár a könyvet válasszátok, akár mindkettőt, megéri. És a helyetekben a könyvet választanám, én a könyvet még olvasó emberek egyre szűkülő populációjának büszke tagja vagyok ugyanis. Itt a vége fuss el véle!